Baszod, le sem tagadhatnád, hogy paternalista vagy. Tudhattuk volna, hogy ez lesz belőled, ha kineveznek. 
Mi a picsám az a paternalista, legalább azt mondanák meg. De nem kérdezte. Csak gondolta. Nem ereszkedett le. Nem is érezte magát rosszul ettől. Ezek a kis senkik nem fogják elbizonytalanítani. Megdolgozott ezért a kinevezésért. Hányszor fusizott a főnöknek, maradt bent tovább, jött be hétvégén is. Tőle nem hallották soha, hogy ez meg az nem jó, így meg úgy kellene csinálni. Nem kötötte senki orrára. A türelme a legnagyobb erénye. Majd most. Eljött az ő ideje. Alig várja már az első értekezletet, az első közös ebédet a főnökséggel. Az első lebaszást, amit azért ad, mert nem úgy végzik a dolgukat, ahogy ő elképzeli. A beosztottai. Mert ő lett a király. Ha tetszik, ha nem. Már nem ugathat vissza neki senki. Az övé az utolsó szó. Sőt. Övé az egyetlen. Mind a tízen kussolni fognak, ha úgy akarja. A nagyokos Kálmán is. Elmehet a sunyiba az iskolájával. A beképzelt dumájával. Soha többet nem fogja tőle megkérdezni, mit jelent ez vagy az a szó. Meg fogja tiltani neki, hogy idegen szavakkal dobálózzon. Azt is, hogy pofázzon. Meg mindent. Nem érdekli az sem, hogy szomszédok. Szarik a fejére. Ha ma este is azzal jön, hogy ne csináld azt Lajos, nem lesz jó vége, beszéljük meg, mielőtt baj lesz, ki fogja csinálni. Nem érdekli őt, hogy ki kinek a kicsodája.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
