Irodalmi Szalonna

Lovas Afrodité az iskolában az ókori görögökről tanul. Az ókori görögök Aphroditéban a szerelem istennőjét tisztelték. Az ókor borzasztó régen történt. Görögország nagyon messze van. Borzasztó régen és innét nagyon messze a lányokat egészen fiatalon férjhez adták. Tizenhárom-tizennégy évesen gyereket szültek, és háztartást vezettek. Ma már más világ van, mondja Klári néni.

Néhány hétre rá, a tizenkettedik születésnapján, lefekvés előtt, igazgató Guszti bácsi behívja Lovas Afroditét az irodába. Az igazgatói iroda falán fekete keretekben nem képek vannak, hanem mondatok. „Vándor vagy és minden nap tovább kell menned.” „Soha nem lehetsz biztos semmiben.” „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” „Aki akar, azt viszi a sors, aki nem, azt sodorja.” Ez irodalom. Afrodité nem szereti az irodalmat. A technikát szereti meg a rajzot. A tornát csak akkor, ha partizán van. 

Guszti bácsi leül a kanapéra, Afrodité görbe háttal álldogál előtte. Az igazgató leveszi róla a szívecskés pizsamát, és hosszasan nézegeti meztelen testét. Nem érinti meg. Nem mondja neki, hogy szép. Nem is szép. Az intézetben nincsenek szép lányok. A szép lányok egyik napról a másikra eltűnnek. A nyúlszájú Rotter Vera úgy tudja, örökbe fogadják őket. Száva Regina ezt nem hiszi. A szemétégetőnél dolgoznak, súgja a többieknek, amikor Vera nem figyel rájuk.

Lazulj el, kéri az igazgató, miután lehúzza maga mellé a törülközővel letakart kanapéra. De Lovas Afrodité teste csak sokára enged. Akkor mintha smirglit tolnának belé, és belülről nyúznák. Tenyérrel kell betapasztani a száját, hogy ne lármázza fel az egész épületet. Próbáld meg élvezni, tanácsolja Guszti bácsi, aztán hangos sóhajtozás közepette piszkosfehér krémet maszatol Afrodité hasára. Felöltözés előtt a krémet zsebkendővel kell letörölni. A zsebkendőt a WC-n lehúzni.

Afrodité visszaül a kanapéra, a véres törülköző mellé. A sötét folt jut eszébe a bugyiján. Sírva fakad. Fejét kétségbeesetten fúrja Guszti bácsi hóna alá. Miközben átöleli, az igazgató kinéz az ablakon a decemberi éjszakába. Most már eleget bőgtél! jelenti ki végül.

Miután megnyugodott, Lovas Afrodité visszamehet a szobájába. Még három napon át vérzik.

A téli szünetben Lovas Afrodité magányosan téblábol az otthon havas kertjében. Micimackó-mintás ágyneműt hoz neki a Jézuska, és mesekártyát. Fekete Pétert.

Januárban, az első tanítási napon sorompót készítenek fából technika órán. A sorompórúd végét dörzspapírral kell az apró fémgyűrűbe csiszolni. Afrodité titokban a tenyerét csuszpitolja a narancssárga anyaggal. Tenyere árkait megtölti a vér. Az ismerős, égő fájdalom megnyugtatja. Már nem szereti a technikát.

Néhány év, és pályát kell választanotok! figyelmeztet az osztályfőnök a félévi bizonyítványosztáskor. A tanár úr elégedetlen a tanulmányi eredményekkel. Gondoljatok a jövőtökre! kiabálja, és Lovas Afrodité irányába néz.

Áprilisban egy vendég néni felvilágosító órát tart az ötödik cében. Menstruációs ciklus, fogamzás, gumi óvszer, herpesz vírus. Lovas Afrodité így tudja meg, hogy terhes. Gyermeket vár. Áldott állapotban van.

Áron bácsi, a gyám és Mara néni, a nevelő meglátogatják Afroditét a kórházban. Afrodité szívecskés pizsamájában fekszik az ágyon. Melle feszül, hasát mintha kötőtűvel szaggatnák. Áron bácsi mérges: Idejében kellett volna szólnod! Semmi felelősségtudat, csóválja a fejét Mara néni.

Megnézik a kisbabát is. Áron bácsi az Artemisz nevet adja neki. Mara néni szerint a kis Artemisz szakasztott olyan, mint az igazgató úr. Ez véletlen egybeesés.

Afrodité egy határmenti intézetbe kerül. Onnan tűnik majd el nyomtalanul, tizenhat éves korában. Lovas Artemiszt a kórházból csecsemőotthonba viszik. Korának megfelelően fejlődik, egyre kevésbé hasonlít újszülöttkori önmagára. Tizenkét éves, amikor a sárga téglás épületbe költöztetik, oda, ahol még mindig Guszti bácsi az igazgató.