Irodalmi Szalonna

Neked akarok írni, de nem fog a toll, nincs papír, a ceruza hegye kitörött, a konyhában nincsenek kések, anyám eldugta apám elől, amikor részegen arról magyarázott, hogy nem akar élni tovább, ha anyám nem engedi el a meccsre. Azt hallották valahol, hogy ilyenkor engedni kell, mert nagyobb baj lehet belőle, és még azt is, hogy nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy engedünk, mert komoly következményei lehetnek. Lettek is. De nem erről akarok neked írni. Ez már régen volt, én pedig csak magyarázkodásnak használom, hátha megsajnál valaki, és talán így komolyabban is veszed, hogy mégsem írtam, pedig nem is ígértetted meg velem, csak én erőlködtem, hogy bizisten, dehogynem, hát mit is gondolsz te rólam. Holott nem gondolsz semmit, mert már olyan régen elhagytuk egymást, nem is emlékszem a nevedre, fel sem ismernénk egymást az utcán, valakitől azt hallottam, hogy te mindig milyen szépen beszélsz rólam, pedig lehet, hogy csak a feleségedet akarod féltékennyé tenni velem, vagy a haverokat húzod, mert menőnek lenni nem korfüggő. És nem is ezért akarok neked írni, csak mert eszembe jutottál, nem történt tulajdonképpen semmi, csak gondoltam, írnom kell valakinek, mert nem bírom ezt a kibeszéletlen csendet, ezt a magányt, amely arra kényszerít, hogy írjak valakinek, akiről azt sem tudom kicsoda, talán részegen, ha egyszer, a barátok közül, talán az a szőke, vagy fekete, mondta valaki, de nem emlékszik senki pontosan arra a napra, de másik napra sem, ugyanúgy nem tud senki semmit arról, mi is történik velem. Neked akarok írni mégis, mert ez a legkönnyebb most, nem fogsz előre mondani semmit, nem veszed el a kedvemet a levélírástól, és közben érezhetem azt, mennyire meg fogsz lepődni, és örülni is fogsz, de nehezen fogod kideríteni, ki is lehetek, aki neked akarok írni.