Irodalmi Szalonna

Elhagyom az apámat, anyámat. Elhagyom a szülőföldemet. A madarak nem választhatnak, mégis fészket raknak. A mezei virágok sem választhatnak, mégis illatoznak. Én választhattam, mégis az anyósom, Naomi népét és az ő Istenét választottam. A sógornőm hazatért a szüleihez, sírva, zokogva búcsúztunk el. Engem hiába unszolt Naomi, hogy maradjak, ne menjek vele. Ha keserű is az anyósom, ha a férjével és a két fiával jött is ide hozzánk, Moáb földjére, és most kifosztottan, özvegyen, árván, megalázottan tér vissza a szülőföldjére, én nem hagyom el őt. Ahová megy, odamegyek én is, ahol ő megszáll, ott szállok meg én is. Ahol ő meghal, ott akarok majd meghalni én is, ott temessenek el engem is. Hová is mehetnék, mert csak Naomi közelében van nyugalmam. Ha a Mindenhatóról beszél az anyósom, akkor van nyugalmam. Földig hajlok az Úr előtt, pedig idegen vagyok Izrael Istene előtt. Tekints rám, Felséges! Még a szolgálód sem vagyok, de nálad keresek oltalmat. Holnap elindulunk Júda földjére, Betlehem városa felé. Milyen különös szó is ez: Betlehem. A kenyér háza, Naomi azt mondta, ez a jelentése a városa nevének. Lesz-e ott kenyere két özvegyasszonynak? Ha az Úr rátekintett a népére, és az éhínség után kenyeret adott nekik, jut-e nekünk abból valami? Ha kimegyek majd kalászt szedegetni a mezőre, kinek nyerem meg a jóindulatát? Hozzám szólnak-e, elzavarnak-e, kérhetek-e egy korty vizet valakitől, ha megszomjazom? Gyászunk örömre fordul-e majd? Ne szégyeníts meg minket, ments meg irgalmasan, Uram! Kezedben van a sorsunk éjjel és nappal. Te alkottad az eget és a földet, te formáltad a szívünket, te ismered minden tettünket. Miért is folynak a könnyeim? Milyen szép csillagos ma az ég! Holnap elindulunk Júda földjére, Betlehem városa felé. Betlehem, Betlehem, a legkisebb te vagy Júda nemzetségei között, így szokta énekelni az anyósom. Uram, nem törekszem arra, ami túl nagy vagy elérhetetlen nekem. Inkább csendesítem a lelkemet, ahogy anya csitítja a gyermekét.