Állunk a műhelyben. Nézem a szögeket, kalapácsokat, a bőrdarabokat. A suszterszék üres. Lehunyom a szemem, és látom, ahogy horgászunk Schwarz bácsival meg az unokájával, Józsival. Míg kapásra várunk, Schwarz bácsi halkan a cipőkről mesél. Arról. hogy varázsereje van mindegyik cipellőnek. A kecskebőr cipőben soha nem fárad el a táncos lába. A marhabőrből készült csizma legyőzhetetlenné teszi a tulajdonosát. A juhbőr lábbeliben akárhová eljuthatunk, mindenütt szerencse kíséri az utunkat. A boxbőr bakancsot viselő katonák pedig hazatérnek a háborúból. Erre sírva fakadok. Azt mondja, ne pityeregjek, mert mikor disznót vágnak, nekem fogja adni a malac fülét, és az utcában minden gyerek engem irigyel majd. S a disznó bőréből olyan csuda pántos cipőt készít nekem, de olyat, hogyha belebújok, újra tudok beszélni.
Állunk a műhely előtt. Nézem a feliratot. Sűrű Dezső cipészmester. Régen az volt rajta: Schwarz Dezső suszter. Lehunyom a szemem, és látom, ahogy Schwarz néni a kisebb halakat a malacok, a kacsák, a tyúkok elé dobálja. Az állatok szinte kitörik az ólajtót egy-egy újabb falatért. Schwarz néni elégedetten biztatja őket, egyetek csak, nőjetek, fiacskáim. Schwarz néni egészen halkan beszél, de én jól hallom. Egyedül a nagyanyád nem ítél el engem, simogatja meg a fejemet. Erre sírva fakadok. No, csitítgat, jó dolgod van neked a nagyanyádnál. Látod a Vereséket is, veri az apjuk az gyerekeket.
Állunk az udvaron, ahol Schwarz bácsiék egyszer disznót vágtak. Lehunyom a szemem, és látom, ahogy Józsival ülünk az eperfa alatt, és perzselt malacfület ropogtatunk. Nagyanyám felváltva Schwarz nénivel a hurkához való rizst kevergeti egy nagy üstben. Schwarz bácsi figyeli, amit Laci bácsi, a hentes mond. A hosszúkaraj egyben sütve is, szeletelve is igen-igen finom. A rövidkarajból készül a legfinomabb rántott hús a világon. Józsi tele szájjal beszél, alig értem. Megrázom a fejem. Elölről kezdi. Ha felnövünk, elvesz feleségül. Nem baj, ha akkor sem tudok beszélni. Nekem lesz a legszebb cipőm. Ha akarom, minden napra másikat készít nekem. Majd megtanulja a nagyapjától. És lovas kocsin járat, nem engedi, hogy bárki bántson akár egy szóval is. S ha nem akarom, nem kell, hogy gyerekünk legyen. Erre sírva fakadok. Józsi az ölébe ejti a malacfület, a vállamra teszi a kezét. Na, Zsuzska, mi baj. Ha akarod, lehet gyerekünk, akárhány.
Állunk a temetőben. Az ujjaim hegyével a felirathoz érek. Sűrű József 1939-2000. Nézem a nevem. Sűrű Józsefné Kis Zsuzsanna 1940-. Pár percig lehunyt szemmel mosolygok, aztán hátrafordulok az unokámhoz, és szólok: indulhatunk haza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
