Irodalmi Szalonna

A zsebemben papírzacskóban szotyi, meccsekre apámmal mindig ilyet vittünk, amíg bíró nem lett, anyámmal egyszer mentünk ki hozzá, én köpködtem rendületlenül, anyám nem bírta, ahogyan szidták apámat, nem jött többet, szotyit sem pirított, rászoktunk a Joli néniére, aki sparheltben pörkölte, nem mondtuk meg anyámnak, hogy sokkal finomabb. Most eleinte a kezemben gyűjtöm a héjat, dugdosom a zsebembe, mindig kevés zsebem volt, hamar elfogynak benne a helyek, ledobom, izgulok, hátha szól valaki, de ki. Negyven perc késéssel indultunk, lassan világosodnia kell, úgy teszek, mintha az ablakon bámulnék, egészen közel hajolok az üveghez, odanyomom a homlokomat, az orromon veszem a levegőt, bepárásodik, végre a saját szagomat érzem, a pörköltes nyálét. A könyvet becsúsztattam a hátam mögé, vékony, már figyelek erre, meg a címére is, nehogy kinézzenek a fülkéből. Terhes nő a peronon, megelőz minket, nem nevetek, itt mindenki siet, talán csak én szálltam rossz vonatra. Azt mondja a hangosbemondó, hogy a csatlakozásra várunk, miazanyádrabaszdmeg, itt sosem száll át senki, örülünk, ha végre megyünk. Mégis előveszem a könyvet, úgy csinálok, mintha. Többen leszállnak cigizni, a kalauz is, kár hogy leszoktam, legalább az ablakot húzzuk már fel, mert bejön a füst. Na és. Tessék akkor másik kocsiba szállni, a biciklisben le sem lehet húzni. A munkásruhás öreg fószer már a harmadikat gyújtja, amikor hirtelen tolatni kezdünk, a kalauz meg sem mozdul, a lentieknek mond valamit, vissza kellene szoknom. Felfordul a gyomrom, a szotyihéjjal egy kis slejmet is köphetek, mert nem fröcsög széjjel, a fejemben érzem, ahogyan betódul a vér, hagyom az olvasást, úgysem értek az egészből semmit. Nagy állomás, itt cserélik a motorvonatot, hátrébb legalább tizenöt sínpár, és egy csapat takarító, mindenki csapja a másiknak a szelet, a fülkében maradtak figyeljük őket, csak az öreg felesége ingatja a fejét, micsoda fertő, de nem ezt gondolja, hanem hogy ő is így jött össze a Ferivel, hangosan felkacag, nem állom meg én sem, kiszakad, aminek ki kell, egy ritmusra köpködünk, amikor visszaszállnak a többiek, már senkit nem zavar a szotyihéj, előkerül egy literes üveg is, szilva, elfogadom, bár anyám szerint senkitől semmit, hiába mondta, őröltborsot sem hordok zacskóban a zsebemben, de van pillangókésem, otthon.

A fülkében kiderül, hogy mindenkivel van közös ismerős, nemcsak nekem, úgyhogy nyugodtan rá is lehet gyújtani, rövid ideig gondolkodom, elfogadok egy szálat, zárjegy nélkül, de hát egy család vagyunk, a szotyihéjra hamuzunk, szalonna nincs senkinél, palacsinta igen, csak túrós, legalább negyven, odacsomagolták mindet, kisfiaménbármikorcsinálhatokmagunknak, hamar elfogy, a következő állomáson pogácsát kéne venni, de mindig csak ropi van, kis kiszerelésben, megvennénk az összeset, aztán kiderül, hogy valakinél mégiscsak van egy kis rántott hús.

Még jó, hogy az ablaknál ülök, a homlokom megint az üvegen, legalább visszahűlök, soha többet vonatozás, csakis első osztályon, a zsebeimet pedig kiürítem előtte. Ebéd utáni csend, mindenki szunyókál, a zakatolás jól esik, mostanában rosszul alszom, rágyújtanék megint, nyolc év sem számít, örökre bagós maradok, de úgyis mindegy, nem kell beszámoljak senkinek, akinek eddig, az mindig azzal baszogatott, mit szeretek ezen, ahol nincsenek hegyek, meg semmi, hiába mondtam, hogy éppen azt, nem értette, csak azt, hogy nem akarok kocsival. Három fasor baromi messze, egy gulya, vagy kettő, szürkemarha, vagy tarkabarka, egy magányos lovas, persze fejjel, mindig ki akartam próbálni, de féltem, hogy összetöröm a lovat, valamilyen mezők, sárga, lila, meg mindenféle zöld. Pipacsok, búzavirág, emlékszem, öregapámmal kimentünk a Tisza-partra, arra nem, hogy miért, vigyázni vagy kaszálni, mindegy is, egész nap, ha három mondatot szólt hozzám, de azt nem engedte, hogy letépjek egy szálat is közülük. A napraforgót megismerem, sárga feje van, és tényleg forog, estére pedig lehajtja, pedig nem is imádkozik, nekem kellene, majd később, most nem kellett volna inni, enni, utazni, eső lesz, dörög az ég, a bárányfelhők csoportosulnak, mindig ez van, ha iszom, isten nem nézi jó szemmel, anyám is sűrűn megmosdatott, apámmal ezen veszekedtek, aki azt mondta, el fogok menni, én ellenkeztem, dehogy, apám mindig mindent jobban tud, mondta anyám gúnyosan, aztán mégis apámnak lett igaza, pedig húsz éve ő is halott, anyám csak nyolc, miatta szoktam le a cigarettáról, mert el kellett tartsam magam. Nem lehetsz tüdőbajos, futnod kell, erre nem tehettem mást, csak úgy tudtam ellenkezni, ha veszek egy dobozzal és megmutatom neki, hogy mindenható vagyok, nem árt nekem semmi, nem is megyek sehová, azóta negyedévente a tüdőgondozóba, és kétévente haza, mert mégiscsak elmentem jó messzire, apám persze mindig mindent jobban tud, érzem is anyám gúnyát a szám sarkában, pedig azt mondják, apámra hasonlítok.

Megállunk, leszakadt felsővezeték, itt nincs hangosbemondó, a kalaj leszállt, megy a vonat mellett és azt kiabálja, hogy nyugodjon meg mindenki, hamarosan továbbindulunk, akinek sürgős, az átvághat a kiserdőn, nincs messze a főút, buszt küldenek majd értünk. Nem megyünk sehová, ezt a napot ideszántuk, két óra huszonegy perc után elindulunk, visszafelé, mert előttünk áll egy másik vonat, állítólag a mozdonyvezető kisiklatta, csak holnap jön a daru, amelyik visszaemeli a sínekre.

Még valamit kiabál a kalauz. A jegyeket vissza lehet váltani. A gyorsvonati pótjegyet nem.