Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy kicsinyke falu. Nagyon egyszerű, szegény, de igen kedves, életszerető, dolgos népek lakták. A lankás vidék közepén lombkoronás, terebélyes fákon csivitelő madárkák építették, javítgatták minden tavaszon a fiókaváró fészkeiket. A liget övezte falu gondosan hófehérre meszelt kicsi vályogházainak udvarán, ahogy illendő, mindenféle aprójószágok szaladgáltak, csámcsogtak, káráltak, mekegtek, röfögtek, ugattak, játszottak és veszekedtek.
A februári, korán érkezett tavaszi napfény teljesen felpendítette az egész kompániát. Csak a macska napozott unottan heverészve, résnyire zárt szemmel a kerti kút káváján. Jobb mellső lábával, félig kieresztett karmok között biztonságosan tartotta a frissen fogott, ebédre szánt egeret. Tombolt a farsanggal együtt érkezett tavasz.
A falu apraja-nagyja készült a farsangi bálra. A hegedűs, bőgős, klarinétos cigányzenekar tagjai reggel óta mutatták magukat a nagyérdeműnek. A kocsmában már szorgalmasan kóstolgatták a férfiemberek a pálinkát, a bort s a sört.
A lyányok, az asszonyok előszedegették a levendula csokrok közül a gondosan hajtogatott ünneplőt. A kútból mert jéghideg vízzel minden testtájékukat, a szokásosnál is nagyobb odafigyeléssel, igen alaposan meglögybölték.
Így tett a falu legszemrevalóbb menyecskéje Jusztina is, s bizony pancsolás közben beleborzongott a gondolatba, hogy milyen lúdbőröztető élmények is várnak rá. Közismert volt faluszerte a legények közt, hogy Jusztina nem csak a lábos fűszereinek rázogatásához, hanem egyéb ínycsiklandó rázogatásokhoz értő nagymester és hogy némi türelmes sorbaállás után könnyen osztogatja a kölcsönös élvezeteket minden vágyakozó legényembernek. Ezen járt a bögyös-faros menyecske esze készülődés közben.
Aztán amikor az utolsó fáradt napsugár bepillantott a kocsma báltermébe, már kipirult arcú iszogató, mulatozó népeket láthatott. Szólt a muzsika, annak rendje szerint a zenészek már számolatlanul ürítették a hálás közönség kerítésszaggatóval töltött stampedlijeit. Forgott, pörgött, danolt, énekelt és kornyikált ott mindenki. Csillogtak a szemek, egy-egy ravasz simítás, markolás örömteli, illendően méltatlankodó sikoltást is kivarázsolt a lányok torkából. Hát így!
Hajnaltájt elsőnek az elnehezült öregek s majd lassan a fiatalabbja is, némi bizonytalansággal egyengetett léptekkel hazaindult.
Másnap lévén „másnap”, bíróuram is engedélyezett magának egy kis pihentető ejtőzést a verandára rakott bírói karosszékben. Nem tarthatott sokáig a bágyadt pipázás zavartalansága, mert nyikorogva nyílt a kapu s határozott léptekkel hívatlanul érkezett Jusztina.
Nagy tiszteletnek örvendett a környező falvakban is a mindig igazságos, de igen szigorú ítéletű bíró uram.
− Szép-jó napot, kezét csókolom bíró bácsi!
− Isten hozott! Mi okból jöttél hozzám ilyenkor leányom? - kérdezte nem nagy lelkesedéssel a bíró.
− Bajban vagyok, nagy bajban leszek nagyságos uram! - mondta a lány s kötényébe törölte azonnal patakzó könnyeit.
− Ne bőgj nekem, hanem állj elém és mondd el mitől törött el így a mécses! Mi a baj gyökere? − nézte a lányt ahogy bömböl s érdeklődése jeleként kivette a pipát a szájából s az asztalra tette.
− Nem akarom én a nagyságos bíró idejét rabolni. Nagy az én bajom, megyek s beléfojtom magam a patakba! - mondta nagy hüppögések közepette.
− Mi a nyavaja bajod lehet, hogy így elkenődtél? Bökd már ki, mi történt veled! Bántott-é valaki? - Hangját röcögtetve még hangosabban sírt a vászoncseléd.
− Nagyon nagy a baj. Megállapotosodtam tegnap este bíró bácsi.
− Mi a nyűről beszélsz te bolond lány? Ismerem a híredet, te! Nem hiszem, hogy ne tudnád, nem így megy az. Honnan tudnád ennyi idő után, he?
− Tudom én azt nagyságos úr. Elmondom sorjában: tegnap éjjel tánc közben az a tűzrevaló Kálmán, teccik tudni, aki ott lakik fönek, az a helyes fiú, ölelgetett, táncoltatott, s megint szorongatott, megint ölelgetett. Mérgesen szólt közbe a bíró − nehogy már itt estig mondd, hogy hányszor markolt s hányszor ölelgetett! Mi történt utána?
− Hát tetszik tudni táncközben egyre csak kéretőzött, mennénk már ki kicsit eget bámulni, meg csókolózni. Hát én meg nem tudtam már ellenállni s kimentünk.
− Oszt? - kérdezi az értetlen bíró.
− Hát, akkor ott az istálló falánál…
Mérgesedett a bíró − mi a fene volt ott az istálló oldalánál, te lány?
− Hát mondom én, ott állva és akkor. Jól megállapotosodtam − s azzal megint teli torokból bömbölni kezdett − megerőszakolt az a Kálmán!
Nézett a bíró, a szava is elakadt, vevé elő a pipáját segítségül. Nézi a nagydarab igen magas, égimeszelő lányt.
− Te, Jusztina, ne szélhámoskodj velem! A Kálmán kicsi, te meg nagy, magas lány vagy. Hogyan sikerülhetett a dolog, állva?
− Jaj, nagyságos bíró úr, jól sikerült az! Ő egy kicsit csipeszkedett, én egy kicsit kucorodtam, hát úgy. Sikeredett az!
Megharagudott a bíró a széknek támasztott bíró-bottal nagyot húzott a menyecskére s kiabált − meg ne halljam, hogy erőszakról panaszkodol, arra a rendes fiúra, te szélhámos! Takarodj előlem!
Szaladt a lány végig a falun, hogy meg ne tudják, honnan s miért jött.
Jól megjegyezzétek, s tanulságát el ne feledjétek!!
Itt a vége, fuss el véle!
/Kép: Herkunft/Rechte: Rippl-Rónai Múzeum/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
