megint reggel,
megint hónaljszag a villamoson
észrevétlenül,
ahogy a felszállás előtt beszívott utolsó slukk füstje szétterül,
kitöltöm a rendelkezésemre álló teret
inzult, könyöklés, taper
álljá’ már beljebb, fater
anyázás, sziréna, duda,
kurva messze van még Óbuda
a békáká a türelmemet kéri,
hát ennek nem teszek eleget
nekem is abból van a legkevesebb
ehhez a gyerek se túl fiatal
téged is vár a hivatal
a százér’ a retek
a pardon, sietek
az itt tessék aláírni
a húsz dekával több megfelel?
de van, aki iktat,
számokat tili-tolibál
tudom is én nyírófejet élez, lumbálpunkciót csinál
tizenharmadik oldal, példatár
kérvényre vársz fiam? nyisd ki már
vagy harminchat fokban rakod a falat
kolléga, itt a számok ellentmondanak
na, ez az, ahová mindenki rohan
kéne valami, valami olyan, mint a vitamin retard,
amitől a kibaszott szabadság hatása kitart,
és nem illan el három perc húsz alatt a semmibe,
a nagy büdös pestibe
Eredeti megjelenés:
Képírás internetes folyóirat, 2018.07.17.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
