Irodalmi Szalonna

A választások előtti télen jártak először a faluban, nem sokkal a meztelen kisasszonyok feltűnése előtt.

A polgármester éppen ganézott, a féllábú Karcsinak kellett hátramennie érte az ólakhoz.

– Községeink Jövőjéért Kft. – mondta az idősebbik öltönyös bemutatkozás helyett és igyekezett szél felől állni. – Az asszisztensemmel – biccentett kísérője, egy vékony, pattanásos fiatalember felé – a fejlesztési igényeket mérjük fel. Most önerő nélkül pályázhatnak európai uniós támogatásra az önökéhez hasonló hátrányos helyzetű települések. Cégünk szerény jutalékért cserébe biztosítani tudja a pályázatok kedvező elbírálását.

Végigvezetni őket az apró zsáktelepülésen nem tellett negyedórába se.

– Nos – foglalta össze gondolatait az ügyvezető igazgató –, az önök számára a turizmus jelentheti a kitörési pontot.      

A falu első embere bizonytalan pillantást vetett a szebb napokat látott porták mögött végestelen végig sorakozó szántóföldek egyhangú barázdáira: – Inkább a postásnak kéne egy új bicikli – jegyezte meg, mire az ügyvezető sajnálkozva ingatta tar fejét: – Eszközvásárlásra sajnos nincs támogatás.

Egy avarkori síron álltak éppen, bár erről csak akkor szereznek tudomást, amikor „A holnap itt épül” tábla elhelyezésekor a közmunkások öntött bronz szíjvéget fordítanak majd ki a porhanyós földből.

– Itt van a szociális ellátó hálózat, na, azon volna mit fejleszteni – jutott a polgármester eszébe.

Két oldalról bizalmasan belékaroltak: – Őszintén szólva mi nagyobb szabású projektekben gondolkodunk. Például egy új iskolaépületben.

A polgármester tiltakozását, miszerint a községben nincsenek is gyerekek, úgy tűnt, meg sem hallották. A kövér férfi Vajkóék fóliasátrának irányába mutatott:

– Arra meg lehetne a teniszpálya. Fedett tornacsarnok, tanmedence. Esetleg egy-két termálvizes is, a turizmus fellendítése érdekében.

Mire a polgármester feleszmélt, a másik kettő már a XXI. századhoz méltó szórakozási lehetőségekről beszélt. Kaszinó. Élménykomplexum. Tematikus park.

Lassan ballagtak vissza a templom mellett leparkolt autóhoz.

A sportcentrumba mostanság az őzek járnak, a bolond Gyurka szokta őket elkergetni, mikor a kocsmából hazafelé megáll belevizelni a gyerekmedencébe.

– Ide pedig – hajolt ki a cégvezető az anyósülésről –, felhúzhatnánk egy kisállatgyógyászati központot.

A polgármester értetlenül nézett: – Mifelénk a beteg macskák maguktól halnak, a kutyák orvossága meg a vadászpuska.

– Házi kedvencekre gondoltam. Kanári, degu, leguán – sorolta az ügyvezető, mialatt a sovány asszisztens indított.

– Leguán – ismételte a polgármester hitetlenkedve, és hosszan nézett a sárga porfelhőben eltűnő Audi után.

Amikor másodjára jöttek, már napok óta eső dagasztotta az utakat, a fényes, fekete autót végül a favágó traktorával kellett kihúzni az italbolt előtti sárból.

– Elkészültünk a számításokkal! – kiabáltak fel a polgármesternek, aki a cserepeket igazította a hivatal tetején. – Az iskola támogathatóságát sajnos nem tudta a gazdasági elemzés alátámasztani – folytatták, mikor a polgármester már odalenn állt. – Viszont a kollegámnak remek ötlete támadt. Ismertesd, Laci!

– Egy erdei tornapályára gondoltam, fitnessgépekkel és relaxkabinnal. Csoportos jóga- meg Tai Chi-foglalkozásokat lehetne tartani, ezzel a lakossági összetartás is növelhető – hadarta a fiatalember lelkesen. Két tenyerét a mellkasa előtt összeillesztette, majd méltóságteljesen a feje fölé emelte, miközben derékból hátrahajolt. Hirtelen előredőlt, homloka térdét érintette, azután bal lábát maga elé húzta, a másikon inogva támaszkodott: – Napüdvözlet – közölte a válla felett visszapillantva.

– Inkább a megtelt dögkúttal kellene valamit kezdeni – mondta a falu vezetője. – Már kétszer kaptunk felszólítást a hatóságtól.

– Ha egy kilátó építésével kötjük össze, akkor esetleg megoldható – morfondírozott az ügyvezető a szakállát simogatva.

A neves fővárosi építész által tervezett kilátó majd a hajdani téesz udvarán épül meg, ott, ahonnan a dögtemető alig látszik.

A polgármester gigantikus migrénroham első jeleit érzékelte magán: – Attól tartok, nekünk nincs szükségünk efféle fejlesztésekre – szögezte le.

– De hát százszázalékos a támogatás! Nem kerül önöknek egy fillérbe se! – értetlenkedtek a pályázati tanácsadók.

– Viszont az üzemeltetést ugyebár nekünk kéne állni, ami a mi költségvetésünkből képtelenség – magyarázta a polgármester az orrnyergét masszírozva. 

Válasz helyett biztatóan megveregették a vállát.

– Igazán kár, hogy önkormányzati utak felújítására nincs támogatás – jegyezte meg az asszisztens induláskor. Főnöke szórakozottan bólogatott.

A szilárd burkolat a gyógyfürdő átadására valósul meg, hogy az ünnepségre érkező megyei elöljárók méltó körülmények között hajthassanak be a faluba. A rendkívüli alap az építőanyagra sem elég, a különbözetet közadakozásból fedezi majd a falu népe. Az utolsó pillanatban kapkodva leterített aszfalt már az első télen felfagy, a vájdlingméretű kátyúkat az öregasszonyok büdöskével ültetik be.

Pestiek, gondolta a polgármester elnézően, ahogy látogatói kihajtottak a faluból, aztán elképzelte, ahogy a nyolcvanhét éves Kallós néni göcsörtös térdei közé szorítva mankóját ívben hátrafeszíti a gerincét: – Tajcsi – mormolta maga elé, és a fejfájásáról teljesen megfeledkezve, sokáig rázkódott a röhögéstől.

Harmadik alkalommal félfogadási időben érkeztek. Büszke mosollyal tették a falu vezetője elé a kész pályázati dokumentációkat.

– Világosan megmondtam maguknak, nem pályázunk fölösleges beruházásokra – nézett rosszallóan az irathalmokra.      

– Egy százalék – felelte rezzenéstelen arccal az ügyvezető. – Milliárdos projekteknél ez azért nem kevés, jut belőle még az unokái stafírungjára is – fűzte hozzá cinkos mosollyal.

– Tűnjenek el innen! – válaszolta a felháborodástól rekedt hangon a polgármester, azzal az íróasztala fölé hajolt. A vér azonban még sokáig dobolt a halántékán, és hosszú percek teltek el, mire újra Tari Guszti bácsi akáctelepítési kérelmére tudott összpontosítani.

Az akácost már a rákövetkező tavaszon ki kell majd vágni, hogy felvonulási területet biztosíthassanak az állatkórház építését végző munkagépeknek, a vérig sértett Guszti bácsi pedig attól kezdve nem hajlandó fogadni a falu első emberének a köszönését.

Nem sokkal Húsvét előtt, egy szokatlanul meleg este, a polgármester úr éppen a hízóknak keverte a korpát, amikor szűnni nem akaró ugatás kényszerítette a tornácra. Kuss! – ordította a két kuvasznak és nyomatékosításképpen ököllel megverte az ereszcsatornát. A kutyák azonnal elhallgattak, ő pedig elégedetten tért volna vissza a konyhába, ha a szeme sarkából észlelt mozgás nem készteti megtorpanásra.

A lépcsőfeljáró alján ismeretlen, fiatal nő álldogált, meglehetősen ingatagon. Szőke társa a ház sarkának támaszkodott, jobb kezében üres flaska. Szemlátomást nagy műgonddal készült a frizurájuk és sminkjük, egyébiránt anyaszült meztelen volt mindkettő.

Döbbent kérdéseire csak vihogás volt a válaszuk. A polgármester korpás kézfejével izgatottan megtörölte az orrát. Jaj, hogy a feleségének is most kellett az anyjáékat meglátogatnia! Ő biztos rögtön tudná, mi ilyenkor a teendő.

Eszébe jutott, hogy az ilyen kényes városi népséget leginkább a felfázás fenyegeti. Befutott az előtérbe és felkapta az első, keze ügyébe kerülő lábbelit. A törékenyebb, barna hajú elé dobta. Hogy az nem reagált, dohogva térdre ereszkedett és maga próbálta felsegíteni a pirosra lakkozott körmű lábakra a kitaposott gyógypapucsot.

Rémülten látta, hogy ezalatt a másik leült a lépcsőre. Ki kellett vegye a kezéből az üveget, hogy felhúzhassa a hideg kőről. Cuki pofa vagy, kacarászott a szőke, mikor a polgármester nyögve a hóna alá nyúlt. Óvatosan indult vele a korlátot szorongató barátnőért. Megtántorodott az immár kétfelől ránehezedő testek súlya alatt, és karjait a biztosabb fogás érdekében a karcsú derekakra csúsztatta. Az üres üveget még akkor is szorongatta, mikor csók cuppant kétfelől az arcára.

Nagy nehezen beterelte a hölgyeket a házba. A hajdani gyerekszobát adta nekik, ő maga a saját ágyában hánykolódott éberen egész éjszaka. Hajnaltájban azért mégiscsak elaludhatott, mert mire felkelt, vendégeinek nyoma veszett. Csak a házat belengő kölniillat őrizte még egy darabig az emléküket.

A következő napokban titkos és eredménytelen nyomozást folytatott faluszerte, ugyan kinek a lányunokái, fiatal nőrokonai járhattak nála. Feleségének, Erikának – magának sem tudta okát adni, miért – nem tett említést a történtekről.

A meztelen kisasszonyokat a Las Vegas High Life Lokál átadásán látja viszont, ők táncolnak a nyitóünnepségen. Akkor bezzeg nem teljesen fedetlen a testük, színesre festett tollak és kagylóhéjak borítják az érdekesebb részeket. – Undorító – sziszegi majd a fülébe Erika, és ettől a polgármester a szokottnál is nyomorultabbul érzi magát.

Negyedízben kopogtatás nélkül nyitottak be az irodába.

Asszisztens Laci rutinos mozdulatokkal helyezte az asztalra sorban a pályázatokat, mindet gondosan az aláíró oldalon kinyitva. Főnöke eközben fényképekkel teli dossziét lobogtatott az első ember orra előtt. Nagy szerencse, hogy ezek hozzájuk kerültek és nem a sajtóhoz, súgta a fülébe.

A képeken a sötét mackónadrágot és kinyúlt atlétatrikót viselő polgármester volt látható, két igen szemrevaló, pucér fiatal hölgy társaságában. A legtöbb fotón a lányok előtt térdepelt, de akadtak olyanok is, amelyeken a derekukat ölelte, kezében kiürült viszkisüveget lóbálva. Az utolsó, kinagyított felvételt borostás arca töltötte ki: rúzsos ajkak közelítenek két oldalról az orcájához, orra alatt a világos por nyomai tisztán kivehetők.