Tömött sorokban állnak a kapuk előtt. Az emeleten van a rendelés. Hosszú életet ígérnek, és alacsony rezsiszámlákat. Egész héten megy a reklám a helyi rádióban. Utánfutóra van függesztve az óriásplakát. Örök élet, féláron. A képen huszonöt év körüli csinos lány, méregdrága oldtimer és mutatós ház a háttérben. A kép a környéken készülhetett, felismerni rajta Szabóék kutyáját, a Maflát. Kint hagyják állandóan a bejárati ajtó előtt, ő meg azt az alacsony kerítést könnyedén átugorja. A házról nem tudni semmit, de kinek is van ideje sétafikálni és bámulni, másoknak mije van. A lányról sem tudnak semmit. Jolika állítja, hogy éppen úgy néz ki, mint ő fiatal korában. Nyolcvanegy éves, demens. Ki emlékszik már rá, hogy nézett ki hatvan évvel ezelőtt. A kép fekete-fehér, de a kutya ott van rajta.
Az utcában a többségnek a boldog életet az jelentené, ha ki tudna jönni a havi fizetésből, de a városban sokan vannak, akik hosszabb életre vágynak. Az idén egyre több a temetés, az átlagéletkor is lecsúszott az utolsó tizenhét évben. Az örökéletről azt tartják, ha csak a fele bejön, már nyernek az üzleten. Mi is megbeszéljük otthon. Sok az adósság, jó lenne még vagy ötven év, hogy mindent vissza tudjunk fizetni. Az anyósom sopánkodik csak, hogy miért most jönnek ezzel, amikor ő már javában benne van a korban. Inkább fiatalságot adnának neki. Lehurrogjuk, ahogy szoktuk, de este rákérdezek Palira, hogy szerinte mi van az egészséggel. Elgondolkodik, végül nem mond semmit. Egész éjjel forgolódunk mind a ketten, tudom, hogy bántja valami, amiről még velem sem tud beszélni. Reggelinél eldöntjük, mi is beállunk a sorba. Mamát kérdezzük, van-e kedve elsőnek lenni. Azt mondja reggelente úgyis mindig az öregek állnak sorba, legalább nosztalgiázik egy kicsit a szomszédokkal, és már indul is. Délben váltom én, engem a Pali, aki hatkor indul a munkából hazafelé. Olvasgatok a sorban, a mama odahaza főz, majd kint eszünk a kapu előtt. Lassan haladunk. Pásztorék kedd óta váltják egymást, de még ők sem jutottak a kapun belülre. Nem beszélgetnek senkivel, az egész család fáradt, nehéz munka mellett az éjjelnappali sorbanállás. Pali harminchárom percet késik, akkor látom meg a sarkon. Meglepően jó kedve van. Azt mondja, menjünk, jobb lesz otthon. Nem is bánom, sokan lökdösődnek mögöttem. Hazamegyünk, mama éppen akkor indulna hozzánk a vacsorával, megrémül, mikor meglát mind a kettőnket. Pali halkan mesél, megtalálta a házat. Azaz egy üres telket, előtte óriásplakát kifeszítve, azon a ház, mint az utánfutón, színesben. És tényleg a Jolika. Biztos benne, kérdezem. Az, délben beiratkozott egy gyorstalpaló tanfolyamra. Másfél óra. Nem drága. Időutazást ígértek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
