Irodalmi Szalonna

–Dicsértessék!

–Mindrkké! Szűzanyám! Mama! Te mit keresel itt? Tivadar atya egy óra múlva gyóntat!

–Tivadar atya süket.

–Dehogy süket.

-Jó, akkor nem süket, csak fütyül arra, amit mondok. Veled kell beszélnem.

-Mama, ne most. Négyen állnak még sorban.

-De könnyíteni akarok a lelkemen.

-Jó, akkor mondjad gyorsan.

–Gyónom Istennek és neked, lelkiatyám, hogy utolsó gyónásom óta, ami két hete volt, ezeket a bűnöket követtem el: megint dohányzok, és el akarom hagyni az apádat.

–Tessék? Mért cigizel megint?

–Mert az apád már nem szeret engem.

–De a jövő hónapban lesz az aranylakodalmatok.

–Az engem nem érdekel. Az apád nem szeret, és akkor már inkább elhagyom.

–Mama, nem az a fontos, ő szeret-e téged, hanem hogy te szereted-e őt.

–Jaj, ne gyere nekem ezzel.

–Már nem szereted?

–Nem tudom.

–lyen nincs. Vagy szereted, vagy nem. Most mért sírsz?

–Tegnap reggel azt mondta nekem: Szállj le rólam…

–Jó, az intim részleteket azért nem szeretném hallani.

–Ugyan. Csak a fájós derekát akarta megmasszíroztatni. Erre persze jó vagyok. Minden reggel ráállok, jól megtapicskolom. Ő boldogan nyög. Aztán meg azt mondja, hogy egész nap el bírná viselni. Erre tegnap jön azzal, hogy szálljak le róla, most és mindörökre.

–Viccelt.

–Nem. Azt mondta, hogy rájött, hogy már nem szeret, és sose késő újat kezdeni, váljunk el. Én nem vagyok olyan, akit elhagynak, akkor inkább én hagyom el őt.

–Ezt nem tehetitek velem. Meg magatokkal. Meg egyáltalán. Ez tegnap reggel történt? És azóta?

–Összecsomagoltam a holmiját, és kitettem az udvarra az esőbe.

–És papa?

–Hallgat. Meg vigyorog. Amikor épp nem nyilall a dereka. Azért sokat nyilall neki.

–Mama, a káröröm is bűn. Na jó, este átmegyek, és beszélek vele.

–Csinálok palacsintát. Vagy túrógombócot?

–Palacsintát.

–Hétkor.

–Inkább nyolc felé.

–Szeretlek, kisfiam.

–Én is. Menj békével!

–Istennek legyen hála!