Mindenki vécépapírért áll sorba. Aki végez, az megy a henteshez aranyáron combot venni. Ha nincs liszt, a gríz is jó, mondja egy férfi, vagy a kukoricadara, kontráz mögötte egy alacsony néni. Csak Anikó nem áll be sehova, köröz már jó ideje, nem akar raktározni, nem akar cipekedni. Nem szeretne beletörődni, hogy más lett az élet.
A húgának holnap lesz a születésnapja, neki akar virágot küldeni Kiskundorozsmára. A neten már utánanézett, hatezer a csokor, nyolc a futárdíj. Na, ezt azért mégse. Virágot fog vinni, személyesen, de nem ennyiért. A virágos előtt senki. A férfi halvány arccal téblábol. Nincs rajta maszk, csak kesztyű. Aztán végre odajön, a segítségét ajánlja. Anikó színes csokrot kér tőle, fréziával, jácinttal, tulipánnal. Tíz szálat. Papírcsomagolás legyen-e. Nem, inkább celofán, vidékre lesz. Az jó, mosolyodik el csomagolás közben a férfi. Háromezer-ötszáz. A telekocsi oda-vissza négyezer, számolgat a lány magában, az összesen hétezer-ötszáz. Jobb, sokkal jobb, mint virágfutár. Örömében vesz egy unicumot és egy fokhagymás lángost. Meg becsomagoltat egy milánóit.
Kerülővel indul haza, és elégedetten szambázik a piac körül parkoló autók között. A hajléktalant nem találja a helyén. Miért nincs otthon. Nem érti. Ide-oda toporog. A matracon ott a hálózsák, a kisasztalon felbontatlan sörösdoboz, a széken egy üres nejlonzsák. Tanácstalan. Aztán mégis leteszi a milánóis dobozt az asztalra. Átmegy a zebrán, egy darabig még figyeli, feltűnik-e a hajléktalan. Csak egy dülöngélő, cigarettázó férfi jön, ettől megijed. Nehogy elvigye az ételt. Nem viszi. A fura alak a másik irányba indul, üres kezével karmesteri mozdulatokat tesz. Még mindig van három órája a telekocsi indulásáig. Nincs kedve hazamenni. Visszafordul a piac irányába. Kint mindenütt kocsi, bent vásárlók egymás hegyén-hátán. Vegyen-e a virág mellé valamit. Mézet talán. Azt szereti legjobban a húga. Vagy a csokoládét. Az egyik kínai árusnál senki nem vásárol. Odamegy. Vesz csokit, kettőt. Aztán sodródni próbál a mézárus felé. Ekkor mordul egyet a gyomra. Érzi a bajt. A piacon van mosdó. De a száz méter most maratoni távnak látszik. Megfordul, tolakszik. A virágot a feje fölé emeli. A mosdónál is sor van. Két idősebb asszony. Nem mer szólni. Mikor végre bejut a fülkébe, minden kijön belőle. Sose ül rá nyilvános helyen, most igen. Arca a tenyerében, a virágok a celofánban a földön. Édes illatú a frézia, a jácint is. A lány ekkor kezd el sírni
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
